Karácsony a Mátyáshegyi úton.

Bölcsi és munkakezdés

Sziasztok!

A bölcsi! Bizony, elkezdtük! Nagy változás ez mindenkinek az életében a családban, de ahhoz képest szerintem nagyon természetesen kezeljük. Ettől aztán Ádi is így kezeli. Persze hallottam már róla, hogy ha az anyuka elfogadja az adott változást, és természetesnek veszi, akkor az a gyerek számára is egyértelmű, és természetes lesz, de nem gondoltam volna, hogy ez ilyen könnyen megy :)
Jó-jó, azért nem volt minden fenékig tejfel :) Az első héten fokozatosan egyre többet volt Ádi a bölcsiben, első nap csak egy órát, majd másfelet, aztán kettőt. A hét vége felé már ott is hagytam fél majd egy órára. Ezt remekül viselte.
Aztán jött a következő hét. Ákos elutazott Spanyolhonba, Ádi pedig elkezdett bent aludni is. Ez volt a mélypont. Fél órán keresztül zokogott az alvás előtt, majd álomba sírta magát - mondták a dadusok.Esténként otthon tiltakozott, nem akart elengedni sem, nemhogy elaludni. Otthon is zokogtunk, volt hogy mind a ketten. Aztán csúcspontként szombatra be is lázasodott és elkezdett iszonyúan folyni az orra. Szerencsére a láza egy nap alatt lement, Apa vasárnap este hazajött és elkezdett szépen lenyugodni a kedélyállapotunk. Ő is megnyugodott, és én is. Hétfőn-kedden otthon maradt apával, majd Zsuzsi nagyival, és szerdán már suhant a bölcsibe. Lekopogom, azóta remekül érzi magát. A dadusok szerint egy hang nélkül elalszik (csak egy kicsit forgolódik), és 2 és fél órán keresztül durmol. Sokat vannak kint az udvaron, amit imád. Mondják, hogy jókedvű, mókázós :) Otthon ugyancsak aktív, mozgékony, vidám, úgyhogy kezd beállni a rend. Állítólag már egy kislányt is kinézett magának, akinek szép loknis szőke haja van. Azt nagyon szereti simogatni, és néha egy kicsit meghúzkodni :)
Én pedig munkába álltam, és hatalmas lelkesedéssel próbálok eleget tenni a dékáni elvárásoknak. Tényleg jó végre az agyamat is használni :)

Bolhó

Sziasztok!

A blogger valamiért nem akarja diavetítetni a bolhói kirándulás képeit, így azokat egyelőre itt nézhetitek meg:
http://picasaweb.google.hu/karipkriszta/AdiBolhon2009Augusztus#
Nagyon izgalmas hét volt, Ádi imádta a jó kis falusi létet :)

Királytanyán

Ma megjártuk Jánoshalmát Irénkével, Mamival, Istivel, Pannikával. Manó nagyon-nagyon élvezte a rengeteg állatot, a friss levegőt, a szabad rohangálás lehetőségét. Olyannyira elfáradt, hogy este 7-kor elaludt az autóban hazafelé jövet, és fel sem kelt azóta. Mikor 9-kor hazaértünk, beraktam az ágyába, és aludt tovább. Kiváncsi vagyok, milyen éjszakánk lesz :) Valószínűleg eseménytelen, hiszen fel kell dolgozni azt a rengeteg élményt!
Az összes lelkesen készített, de meglehetősen homályosra sikeredett képet az alábbi linken találjátok:
http://picasaweb.google.hu/karipkriszta/Kiralytanya?authkey=Gv1sRgCJbq09qy7PrXIQ#
puszi mindenkinek

Balaton

Természetesen míg Ákos Szingapúrban van, mi igyekszünk nagyon sok-sok programot kieszelni, hogy minél gyorsabban múlassuk az időt a hazaérkezéséig. Így az elmúlt héten Apuval leköltöztünk a Balatonhoz öt teljes napra. Így egyrészt kiszabadultunk a városi hőségből, másrészt Ádi baba és anya legnagyobb örömére minden nap strandoltunk. Nagyon szuper volt. Ádi imádta a Balatont. Persze felszereltük két karúszóval és egy úszógumival :) A lába ugyanis még nem ért le a legalacsonyabb vízben sem :) Így azonban már egyedül is úszott, pancsolt, labdázott (!) Nagyapával ugyanis remekül lehetett labdázni. Ezt minden ízében ki is használtuk. A parton azután természetesen összeismerkedett mindenkivel. Szégyenlőség nincs benne egy csepp sem. Bizonyosan jót tesz neki a "bazi" nagy családi környezet :)
Tegnap a rossz időre való tekintettel elvittük a Veszprémi Állatkertbe. Hát, az állatokkal sincs rossz viszonyban. Önfeledt sikítozást, kiabálást, örömködést produkált minden állat láttán, körülbelül a tizedikig. Mert akkor megtelt. Ránk nézett, és azt mondták a szemei: Anya, nekem ezt most fel kell dolgoznom, kérlek, hagyj rá időt! Úgyhogy meg kell valljuk őszintén, az állatkertből bizonyosan nem láttunk egy jó nagy részt, de teljesen megérte. Egyrészt maga a hely is nagyon kellemes, ligetes, jól kiépített, másrészt Ádit is teljesen lenyűgözték az állatok :)
Szerencsénk volt, mert a hét második felében Mami is lejött, így sokat segített Ádi mellett, elsősorban a főzésben. Komolyan nehezen tudom elképzelni, hogy egy otthon egyedül lévő anyuka hogyan tud még főzni is a gyerek mellett. Nem véletlen, hogy a gyermekes barátnőim bizonyos része ebédet rendel, a másik pedig folyton időhiánnyal küzd. Azt azért be kell vallanom, hogy az anyuka részéről még így segítséggel sem nevezhető komoly pihenésnek egy ilyen balatoni kiruccanás. Persze remek részei voltak, de mikor hazaértünk tegnap este olyan fáradtan zuhantam be az ágyba, mint aki megvívta egyedül a pákozdi csatát :)
Ma nem volt ennyire jó napja Ádinak, mert délelőtt elvittem a bőrgyógyászhoz, ahol most már másodszorra szedték le a bőréről az apró kis vírusos szemölcsöket, amiket állítólag vizi szemölcsnek hívnak, mert elsősorban a víz okozta bőrkiszáradás miatt tudnak megtelepedni rajta. Őt nem zavarják, de nem szép látvány, és ráadásul terjed is, így a bőrgyógyász nővel abban maradtunk, hogy leszedi. Hát szegény pici Manónak nem volt kellemes érzés, sírt is közben, meg utána elég nagyon, de hősként hamar abba is hagyta. A doktor néni szerint ez egyébként nem annyira fájdalmas neki, mint inkább kellemetlen. Szerencsére elég hamar túltette magát rajta, inkább a doktornőre haragudott, amiért fájdalmat okozott neki. Igyekszem nagyon hidratálni a bőrét, hogy lehetőleg nem jöjjön neki több elő. Nagyon rossz érzés votl sírni látni szegényt.

Horváthék Bledben

A szlovéniai nyaralásunk pazarul sikerült. Nagyon jó kis szállásunk volt az Olip házban. Jókat aludtunk, jókat főztünk, élményfürdőztünk, megmásztunk egy hegyet, meg egy szorost. Kilátogattunk a szlovén tengerpartra is, ahol pedig a legjobb tejeskávét ittam az utolsó olasz utazásom óta :) Emellett meglátogattuk a szlovén barátokat Tolminban, és lenézhettem a kedvenc hidamról a kedvenc szlovén folyómra a Socára.
Összegyűjtöttem néhány képet, szemezgessetek.

Vizi ember

Ádiban egyértelműen kialakult a teljes és megmásíthatatlan vízimádat. Ahogy fújolt minden vizes dologra az első pár hónapban, most ugyanazzal a lendülettel imádja. Múlt héten a Balatonban bizonyította, hogy neki mindegy milyen, csak víz legyen, ma pedig Kinga barátnőmék lakóparkjának úszómedencéjében kurjongatott hatalmasokat. Nagy édes: amint vizet lát öröm-kurjongással jelzi az elégedettségét.
A délelőtti nagymedencés fürdőzés örömére délután felállítottuk a kertben a kis medencét, azt is élvezte nagyon. Majd következett a játszótér és a homokozó. Homok kérdésben még nem értünk teljesen egyet, de már alakul. Ő ugyanis úgy érzi, hogy a teljes homok-érzés megtapasztalásának abszolút része a kostolás is, amit én hangos NE-NE kifejezésekkel ellenzek. Ennek az a hatása, hogy ő még gyorsan betöm egy kis homokot a szájába, amíg és odaérek. Remélem, ettől tényleg csak az immunrendszere fejlődik. :)
Apa nagyon hiányzik nekünk, de meg kell mondjam, most jóval könnyebben viselem a távollétét. Alfi már olyannyira kommunikatív, és sok esetben önálló, hogy sokkal könnyebb vele. Úgyhogy Ákosnak innen távolról is üzenjük, hogy NE AGGÓDJ és persze hogy NAGYON SZERETÜNK!

Első lépések

Alfi szombaton határozottan elindult. Bár még nincs nagyon ínyére az egyedül járkálás, azért ha rákényszerül már megy! Juhhéj!

300 kép

A panaszkodóknak jelentem: baloldalon láthatók a Keresztelő képei, és hamarosan a dubrovnikiakat is felrakom. Aztán tessék ám végignézni mind a 300-t. :)

Keresztelő

Tegnap megkeresztelték kicsi fiúnkat. Az esemény egészen flottul ment. Természetesen Ádi baba szokásához híven mindenre nagyon rácsodálkozott, így nem volt se sírás, se hisztizés. Halkan jegyzem meg, hogy ehhez talán az istentisztelet előtt elfogyasztott 3 keksz is nagyban hozzájárult. :) Magát a keresztelést is érdeklődve figyelte, bár el kell hogy mondjam, hogy az anya-elvesztés lehetőségéből eredő szeparációs szorongása jelentős mértéket öltött, így szinte csak az én kezemben volt hajlandó megmaradni. Eszter keresztanyu azért hősiesen próbálkozott,de mint szinte mindenben, ebben is Ádi volt az erősebb. :)
Mondanom sem kell, hogy számára a legjobb rész az ajándékozás volt. Kapott egy halas Ádi-Manó feliratú plédet, ami a szüleit kicsit jobban lázba hozta (majd idővel gondolom, őt is :)), valamint egy nagyon helyes kis ruhácskát, egy autó-nyeremény betétkönyvet (!), valamint a jelenlegi kedvencét: egy fütyülő, dudáló, kacagó oroszlánt négy keréken. Na, ez utóbbit imádta. Ráült, megvizsgálta, megénekeltette, és úgy leszállt róla, mint a legprofibb nagy motorosok a nagy motorjukról. A szerkezet zseniális, abszolút babákra tervezett tolható kiskocsi, amely Ádi babát tökéletesen elbűvölte. Öröm volt nézni a kacagást a szemében.
Szerencsére a vendéglátás is remekül sikerült. Mindenki jóllakottan és derűs mosollyal távozott, amelyben nagy szerepe volt az egész család aktív segítségének. nagyon jó kis família vagyunk! A távolmaradókat nagyon hiányoltuk, de hamarosan teszem fel a képeket, hogy ők is jobban átélhessék a remek-mókás perceket :)
Puszi

Legszebb pillanatok

Dubrovniki kaland

Hát mi kérem-szépen csúnyán lemaradtunk a blog-írással. Mea massima culpa.
Most azonban gyorsan összefoglalom az elmúlt hetek eseményeit: orrfolyás, orrfolyás még, első vírus, első láz, úszás-megvonás, apa-megvonás egy hétre, DUBROVNIKI KALAND!
Ebből ez utóbbit szeretném egy kicsit kifejteni :) Felejthetetlen élmény volt. Már az odaút is nagyon kalandosra sikerült, hiszen Dubrovnik Budapesttől 1000 km, és ráadásul Ákos egy héttel előttünk elment a személygépjárművünkkel. Végül Ákossal úgy határoztunk, hogy Manót megrepültetjük, ez lévén a leggyorsabb megoldás. A lakáshitelezős családunk számára azonban a Bp-ről történő repkedés átszállással túl költségesnek tűnt, így hát kivitettük magunkat Zolival Zágrábba, ahonnan röpke egy óra alatt Dubrovnikban voltunk. Manónak egy rossz szava nem volt útközben, nagyon büszke voltam rá.
A csodálatos tengerparti apartmanunkból 3 perc volt a kikötő, így minden nap azzal indítottuk, és azzal fejeztük be a napot, hogy jól megsétáltattuk Ádit, és magunkat a kikötőben. Csodás volt! Persze nem állítom, hogy nem voltak nehéz pillanatok, de alapvetően arra törekedtünk, hogy Ádinak jó dolga legyen, így nekünk is az volt. Egyedül az éjszakák hagytak kivánnivalót maguk után, mivel egy szobában kellett eltöltenünk őket, amihez egyikünk sincs hozzászokva. Így többször előfordult, hogy Ádi felébredt az éjszaka közepén, amit itthon már - egészséges állapotában - 4 hetes kora óta nem csinált.De ezt is megoldottuk: befektettük magunk közé :)
A legmókásabb jelenetek egyébként azok voltak, amikor Ádi a közelébe kerülő összes horvát állampolgárral - elsősorban lányokkal - megpróbált baráti kapcsolatot kiépíteni, és ennek hangot is adott. Először csak meredten nézte az illetőt, majd amikor pillantásaik találkoztak, szélesen elmosolyodott, majd TÁ-TÁ kifejezésekkel jelezte barátkozós szándékát. Mondanom sem kell, hogy mindenki el volt tőle olvadva. Így természetesen mi is jópár idegennel megismerkedtünk. Ami egészen hihetetlen abban a városban, hogy a turistaáradat mögött él. Tele van kisgyermekes párokkal akik kedvükre korzóznak a jó kis tengerparti sétányokon, vagy ugranak be gyermekestül az egyre melegedő tengerbe. Nagyon jó látni, hogy ennyien vállalnak gyereket, és általában nem is állnak meg egynél :)
A képket is töltöm fel szépen. Puszi mindenkinek

Számítógépes guru

Végre hinta!

A hinta Csercsik Judit barátnőméknél lett Ádi nagy kedvence. Beszereztünk egyet itthonra is, ám a felszerelése kicsivel problémásabbra sikeredett, mint elsőre gondoltuk. pár nap várakozás után Ákos ugyan megpróbálta felszerelni, ám a födémben talált valami keményet, amely megette a fúrófejét, így aztán a hinta projekt egy hét szünetet kapott. Ma azonban megjött Tamás nagybátyám, és a hiper-fúrójával 3 perc alatt kifúrta azt a fránya lukat. Persze mondanom sem kell, hogy maga a felszerelés még egy órás hadművelet volt, lévén új kötél kellett, ráadásul a megfelelő magasságban. A végén azonban elkészült, íme az eredmény:

Bababuli Eszteréknél

A bababulik immár rendszeressé váltak az úszócsoportban. Minden hét elején összejövünk valamelyik úszó-csoporttagnál, hogy ismerkedjünk a többiekkel, új játékokat fedezzünk fel, és fejlesszük szociális képességeinket. Ahogy azt az alábbi videó is mutatja nagy sikerrel. :)

Lépcső-mászás

Ádi mászik. Négykézláb, igazi babamászást mutat be. Emellett mindenhol feláll, ott is, ahol csak a mutatóujja végével ér el valami magasabbat. Egyre több mindenre reagál, és rengeteget nevet. Természetesen a tudományos vizsgálódás is megmaradt, de most már nagyon gyorsan mosolyra húzza a szájacskáját. :)
A mai nap eseménye pedig, hogy elkezdett felmászni a lépcsőn. Mi lesz itt?!

Összpontosítás

Fürdés előtt

A rendkívül izgalmas vasalási program helyett megpróbálom összefoglalni az elmúlt pár hét eseményeit.
Először is: kúszunk. Igazi katonai desszantos kúszást mutat be Alfi minden kedves érdeklődőnek, ha akar. Mert persze, ha valami nincs ínyére, akkor kúszás helyett inkább nyávog, nyüszít, üvölt, stb. Vannak persze kedvenc célpontok: 1. bárminemű papucs. Imádja az összeset. Próbáltam már találgatni, hogy milyen pszichológiai magyarázat lehet emögött, de azt hiszem elsősorban az vonzza, hogy egyszer csak ott terem egy levetett papucs mellette a semmiből. Ez pedig baromi izgalmas. 2. bárminemű vezeték. Teljesen odavan a földön kúszó vezetékekért. Elkezdtük őket jó alaposan elpakolni. 3. távirányítók. TV, hifi, DVD távirányítók reszkessetek! Különösen aza a veszélyes, amikor a nagy örömben a teljes aznap termelődött nyálvolumenét ráfolyatja. Nyamm. (Az úszáson hallottam egy apukától, hogy a mobiltelefonját nagy bátran odaadta fél éves kislányának, melynek eredményeként az teljesen beázott. Ki kellett cserélni)
4. Mobiltelefonok. Odáig jutottunk, hogy amint meglát egyet, már mosolyog. Ki mondta, hogy Alfi nehezen teremt majd kapcsolatokat? 5. Ásványvizes palack. Lehet benne víz, szörp, tea, esetleg levegővel telített tér, nem számít. A lényeg, hogy pille palack legyen. Imádja.
A következő nagy hír, hogy már 6(!) fog van Alfi aprócska szájában, amivel messze veri az összes úszotársat, baba-mama klub társat, sorstársat. Szinte minden hétre jut egy új fog. Ami a legaranyosabb, hogy még használja is. Amikor valami nagyobb darab ennivaló kerül a szájába (pl. csirke husi), ügyesen a nyelvével előretolja a már meglévő fogaihoz, és megrágcsálja kicsit. haláli! :))

Pihi, játék

Karácsonytól a tökig :)

Karácsonyi vásár

Tök jó!

Alvás

Aludni jó! Mondja a felnőtt társadalom legnagyobb része. Kérdés, hogy mikor alakul ez ki bennünk. Bennem még élnek képek kislánykoromból, amikor sehogysem tudtam este lefekvéskor elaludni. Csak akkor sikerült, ha már ásítottam egyet. :) Így minden este az ágyamban nyitott szemmel vártam, hogy mikor jön az ásítás. Amint megérkezett rögtön elaludtam, de addig csak bámultam a plafont. Azaz tulajdonképpen nem szerettem elaludni. Ahogy a legtöbb kisbaba sem. Alfi igazán szülőbarát gyermek, hiszen éjszaka alszik 8-10 órát, és napközben is mindig kettőt-hármat. Na de az elalvás...az nem egyszerű dolog. A napközbeni alvások alkalmával például fél éven keresztül mindig sírdogált. Hiába simogatta Mami, Ákos, vagy én a hátacskáját, hiába, énekeltem neki, ő addig sírt, amíg el nem aludt. Ez a tendencia fél éves kora óta javult egy keveset. Az ok valószínűleg a mozgásmennyiség megnövekedése. Jól elfárad, és utána már nincs ereje semmire csak arra, hogy lehunyja a szemét és durmoljon. De kérdem én: vajon mitől függ, hogy éppen sírós alvás lesz, vagy sírásmentes?
Néha annyira szeretnék a fejébe látni, hogy értsem a cselekedetei okát. Persze ez sokszor a felnőttek esetében is felmerül bennem, de velük szemben nem vagyok rest kérdezni. Alfi esetében azonban "csak" a megfigyelésimre, és a megérzéseimre hagyatkozhatok. Néha nagyobb, néha kisebb sikerrel.

Víz alatt

Tegnap csodálatos élményben volt részem. A babauszin mondta Zsuzsi, a "tanárnéni", hogy vigyünk erre az órára úszószemüveget. Hát én megtettem, és csodát láttam. A tegnapi órán az volt az egyik feladat, hogy a csoportvezető leviszi a babát a víz alá, elengedi, másik oldalon pedig anyuka elkapja. Zsuzsi tehát elindította, és elengedte Alfit a víz alatt, én pedig vártam a másik oldalon, ugyancsak a víz alatt. És úszott!!! Amint leért a víz alá kinyitotta a kis szemeit, és Professzor úrhoz méltóan -így hívják Alfit a többiek az usziban - körbekémlelte a vizet. Elnézett jobbra, aztán balra, és a szokásos szemlélődős stílusában mindent alaposan megvizsgált. Azután elnézett szembe, és meglátott engem egy elég idióta kék izével a fejemen (ld. úszószemüveg), és elkezdett úszni felém. Na persze ekkor már fogyatkozott a levegője, úgyhogy kapálózott, és ebben a pillanatban ki is emeltük. Nem akarok hazudni, de legalább 10-15 másodpercig víz alatt voltunk. Amikor kivettük, akkor pedig kicsit köhécselt, de semmi sírás, sőt pár perc regenerálódás után már "úszott" a kezemben a kishajóhoz. Nagyon-nagyon ügyes volt. Zsuzsi is mondta, hogy nagyon jól csinálja, bár nem túl aktív - értsd nem kapálózik, mint a gyerekek általában -, na de ez az élete más területén is így van :)
Ráadásul tegnap apa is megérkezett négy nap távollét után, és odajött az úszás végére, így teljes volt a boldogság :) Kis Manó tényleg egyre biztosabb a vízben, és szépen, komótosan már azt is lehet rá mondani, hogy élvezi.
Mivel nagyon jó kis úszás-csoportunk van, így néhány anyukával megbeszéltük, hogy megpróbálunk hetente egyszer az uszodán kívül is találkozni, ami biztos, hogy a gyerkőcöknek, és nekünk is nagyon jót tenne. Egyelőre a keddi délután tűnik jónak. Örülnék, ha összejönne, mert az utóbbi pár hétben elsősorban a rossz idő, és a betegséghullám miatt eléggé be voltunk ide zárva. Jót fog tenni a kimozdulás.
Vasárnap megyünk egy pót uszi órára. Már alig várom :))

Az áldásos anyatej

Elképesztő egy dolog ez az anyatej! Sajnos mostanra elmondható, hogy a teljes családon végigment ez a fránya vírus, amely múlt héten ledöntötte a mamit és engem. Manónak azonban kutya baja - kop-kop! Ez pedig mindenki véleménye szerint a tejcsi miatt van! Le a kalappal! Nagyon boldog vagyok, hogy végül mégis sikerült "meggyőzni" Alfit arról, hogy szopizzon rendesen.
Minden leendő anyukát csak biztatni tudok, hogy tegyen meg mindent azért, hogy a babája anyatejet kapjon. Puszi

Mókázás

Azért ilyet is tudunk

Higany

Tehát a lázmérő...
A dolog onnan indult, hogy hétfő reggel óta meglehetősen feszülten teltek a perceim, illetve az óráim. Ennek köszönhetően hirtelen cselekedtem mindenféle balfékségeket. Aki engem ismer, az tudja, hogy kétbalkezességben mindig verhetetlen voltam. (Mami szerint egyébként ezt a nagy számmal kompenzáltam :)) Hát, jelen esetben tetézett kétbalkezességi állapotban leledztem, hiszen a higany hőmérő csutty kicsusszant a kezemből. Egy pillanatra csak álltam felette döbbenten. Valami halovány sejtelmem volt arról, hogy ez nem a legegészségesebb dolog, ami történhet egy háztartásban, így gyorsan akkurátusan összesöpörtem egy seprűvel és egy lapáttal az egészet, és kidobtam a házi szemetesünkbe. Aztán megpróbáltam felhívni Istit, aki éppen operált, majd Ákost, aki éppen nem vette fel. Ezután arra gondoltam, hogy egy mai emancipált nő - mit nő, ANYA - a XXI. században ezeket a bagatel problémákat meg kell hogy oldja egyedül is, így az internethez fordultam. Nagy hiba volt, ekkor kezdtem ugyanis pánikolni. Valami ilyesmit olvastam: az emberek nem is tudják mekkora veszélynek vannak kitéve, ha higany hőmérőt tartanak otthon. Hosszú távon idegrendszeri károsodást, sőt bénulást okozhat a higanymérgezés. A lázmérőből kigurult higany azonnal párologni kezd, és megbénítja az idegsejteket. Stb. Ezek után még írtak a kénporral való hatástalanításról, meg arról, hogy eszembe ne jusson porszívózni.
Összefoglalva: egy hat hónapos gyerekkel, és egy lábadozó nagymamával egyedül otthon, úton az idegrendszeri károsodás felé. Soha jobbkor nem jöhetett volna Irénke telefonhívása - merthogy ő volt a harmadik pánik-tárcsázásom - amelyben elmondotta, hogy a kedves gyógyszerészek a szomszédos gyógyszertárból azt javasolták neki, hogy mindenképpen porszívózzuk fel az egész területet, ahova a higany gurulhatott, és ne használjunk kénport, mert az büdös...
Persze aztán kicsi férjem, Anyu, Irénke és a hugicám is próbált nyugtatgatni, amiből éreztem, hogy legalább sokan úgy gondolják, hogy kicsit felfújom a dolgot.
Na, ezek után fogtam a szemeteszacskót, a seprűt, lapátot, az összes higannyal érintkezésbe léphetett papucsot, és átlényegítettem őket a teraszra, majd alaposan kiporszívoztam, és a porszívót is átadtam a terasz vendégszeretetének.
Szerencsére a mai napom már nem bővelkedett ilyen "kedves" eseményekben. Mami állapota kezd javulni, Irénke főzött isteni húslevest, melyre megvendégeltek, és ma este már Manó is szopizott rendesen, és elaludt sírás nélkül. Isti szerint az elmúlt napokhoz hasonló pillanatok teszik erősebbé az embert. Ámen

Elmúlt két nap

Bár hullafáradt vagyok, azt gondolom, jót fog tenni, ha leírom az elmúlt két nap eseményeit.
Hétfőn reggel egy csinos kis hasmenéssel indítottam, amit természetesen délutánra laza láz követett némi kiszáradás-problémával. Estére már annyira rázott a hideg, hogy 2 másodpercenként felugráltam a kanapéról. Mondanom sem kell, hogy folyadék inkább kijött, mint bement, ami így szoptatási időszakban nem mondható hasznosnak. Tejed ugyanis akkor termelődik, ha van miből, ehhez pedig inni kell. Szerencsére anyu a fürdetésig itt volt és segített, mert én a Babót meg sem bírtam fogni annyira remegtem. Ez után következett volna a jól megszokott szopizás, és alvás. Ehelyett azonban jött az "enni nem akarok" és üvöltés. Semmivel nem tudtam megnyugtatni, csak azzal, ha felvettem. Azt meg ugye nem bírtam sokáig, mert a lábamon is alig álltam. Isti átjött, és megpróbálta elringatni teljesen sikertelenül, így aztán leraktuk. Még egy negyed órán keresztül üvöltött, aztán elaludt. Szörnyű volt. A gyereknevelés egyik legszörnyűbb fázisa, mikor nem érted a saját gyermekedet. Illetve amikor nem ugyanazt akarjátok.
Mondanom sem kell, hogy éjszaka a lázamat próbáltam lenyomni, így alig aludtam. Hajnalban azonban volt erőm főzni egy teát, bevettem még egy gyógyszert, és el tudtam aludni. Persze negyed órára rá kelt Babó, de akkor meg tudtam etetni, és vissza tudtam rakni, így mind a ketten aludtunk negyed kilencig. Amikor is engem mintha kicseréltek volna. Elmúlt a láz, meg a rossz közérzet. Persze a gyomrom nem volt a régi, úgyhogy most már lassan 48 órája 6 db keksz, és egy főzött krumpli tart életben két szelet pirítóssal. (Ugyancsak hasznos szoptatás esetén). Reggel azonban az a jó hír várt, hogy mamit is elkapta a vírus, ráadásul kicsit súlyosabb verzióban. Ez 85 évesen megint csak kellemes. Persze mami egy hős, és tartja magát, de mégis csak legyengült. Emellett kérdezhetitek, hogy mi van Ádival. Neki szerencsére (kop-kop) semmi baja, él, mint Marci Hevesen. Persze azért hiányolja anyu puszijait, mert azt most nem kaphat, meg természetesen érzi rajtam a feszültséget is. Talán ennek is köszönhető, hogy ma este sem akart szopizni, és persze aludni sem, így hosszú ringatás, éneklés, és babusgatás után megint zokogás lett a vége. Álomba sírta magát. Tehetetlen voltam. Ismét. Persze ha tudományosan közelítjük meg a dolgot, vélhetően semmi baja nincsen őuraságának, hiszen tegnap is végigaludta az éjszakát.
Ja, és Ákos hétfőn elutazott egy hétre.
Az összetört lázmérő kalandjairól pedig majd holnap. Jó éjszakát!