Pihi, játék

Karácsonytól a tökig :)

Karácsonyi vásár

Tök jó!

Alvás

Aludni jó! Mondja a felnőtt társadalom legnagyobb része. Kérdés, hogy mikor alakul ez ki bennünk. Bennem még élnek képek kislánykoromból, amikor sehogysem tudtam este lefekvéskor elaludni. Csak akkor sikerült, ha már ásítottam egyet. :) Így minden este az ágyamban nyitott szemmel vártam, hogy mikor jön az ásítás. Amint megérkezett rögtön elaludtam, de addig csak bámultam a plafont. Azaz tulajdonképpen nem szerettem elaludni. Ahogy a legtöbb kisbaba sem. Alfi igazán szülőbarát gyermek, hiszen éjszaka alszik 8-10 órát, és napközben is mindig kettőt-hármat. Na de az elalvás...az nem egyszerű dolog. A napközbeni alvások alkalmával például fél éven keresztül mindig sírdogált. Hiába simogatta Mami, Ákos, vagy én a hátacskáját, hiába, énekeltem neki, ő addig sírt, amíg el nem aludt. Ez a tendencia fél éves kora óta javult egy keveset. Az ok valószínűleg a mozgásmennyiség megnövekedése. Jól elfárad, és utána már nincs ereje semmire csak arra, hogy lehunyja a szemét és durmoljon. De kérdem én: vajon mitől függ, hogy éppen sírós alvás lesz, vagy sírásmentes?
Néha annyira szeretnék a fejébe látni, hogy értsem a cselekedetei okát. Persze ez sokszor a felnőttek esetében is felmerül bennem, de velük szemben nem vagyok rest kérdezni. Alfi esetében azonban "csak" a megfigyelésimre, és a megérzéseimre hagyatkozhatok. Néha nagyobb, néha kisebb sikerrel.

Víz alatt

Tegnap csodálatos élményben volt részem. A babauszin mondta Zsuzsi, a "tanárnéni", hogy vigyünk erre az órára úszószemüveget. Hát én megtettem, és csodát láttam. A tegnapi órán az volt az egyik feladat, hogy a csoportvezető leviszi a babát a víz alá, elengedi, másik oldalon pedig anyuka elkapja. Zsuzsi tehát elindította, és elengedte Alfit a víz alatt, én pedig vártam a másik oldalon, ugyancsak a víz alatt. És úszott!!! Amint leért a víz alá kinyitotta a kis szemeit, és Professzor úrhoz méltóan -így hívják Alfit a többiek az usziban - körbekémlelte a vizet. Elnézett jobbra, aztán balra, és a szokásos szemlélődős stílusában mindent alaposan megvizsgált. Azután elnézett szembe, és meglátott engem egy elég idióta kék izével a fejemen (ld. úszószemüveg), és elkezdett úszni felém. Na persze ekkor már fogyatkozott a levegője, úgyhogy kapálózott, és ebben a pillanatban ki is emeltük. Nem akarok hazudni, de legalább 10-15 másodpercig víz alatt voltunk. Amikor kivettük, akkor pedig kicsit köhécselt, de semmi sírás, sőt pár perc regenerálódás után már "úszott" a kezemben a kishajóhoz. Nagyon-nagyon ügyes volt. Zsuzsi is mondta, hogy nagyon jól csinálja, bár nem túl aktív - értsd nem kapálózik, mint a gyerekek általában -, na de ez az élete más területén is így van :)
Ráadásul tegnap apa is megérkezett négy nap távollét után, és odajött az úszás végére, így teljes volt a boldogság :) Kis Manó tényleg egyre biztosabb a vízben, és szépen, komótosan már azt is lehet rá mondani, hogy élvezi.
Mivel nagyon jó kis úszás-csoportunk van, így néhány anyukával megbeszéltük, hogy megpróbálunk hetente egyszer az uszodán kívül is találkozni, ami biztos, hogy a gyerkőcöknek, és nekünk is nagyon jót tenne. Egyelőre a keddi délután tűnik jónak. Örülnék, ha összejönne, mert az utóbbi pár hétben elsősorban a rossz idő, és a betegséghullám miatt eléggé be voltunk ide zárva. Jót fog tenni a kimozdulás.
Vasárnap megyünk egy pót uszi órára. Már alig várom :))

Az áldásos anyatej

Elképesztő egy dolog ez az anyatej! Sajnos mostanra elmondható, hogy a teljes családon végigment ez a fránya vírus, amely múlt héten ledöntötte a mamit és engem. Manónak azonban kutya baja - kop-kop! Ez pedig mindenki véleménye szerint a tejcsi miatt van! Le a kalappal! Nagyon boldog vagyok, hogy végül mégis sikerült "meggyőzni" Alfit arról, hogy szopizzon rendesen.
Minden leendő anyukát csak biztatni tudok, hogy tegyen meg mindent azért, hogy a babája anyatejet kapjon. Puszi

Mókázás

Azért ilyet is tudunk

Higany

Tehát a lázmérő...
A dolog onnan indult, hogy hétfő reggel óta meglehetősen feszülten teltek a perceim, illetve az óráim. Ennek köszönhetően hirtelen cselekedtem mindenféle balfékségeket. Aki engem ismer, az tudja, hogy kétbalkezességben mindig verhetetlen voltam. (Mami szerint egyébként ezt a nagy számmal kompenzáltam :)) Hát, jelen esetben tetézett kétbalkezességi állapotban leledztem, hiszen a higany hőmérő csutty kicsusszant a kezemből. Egy pillanatra csak álltam felette döbbenten. Valami halovány sejtelmem volt arról, hogy ez nem a legegészségesebb dolog, ami történhet egy háztartásban, így gyorsan akkurátusan összesöpörtem egy seprűvel és egy lapáttal az egészet, és kidobtam a házi szemetesünkbe. Aztán megpróbáltam felhívni Istit, aki éppen operált, majd Ákost, aki éppen nem vette fel. Ezután arra gondoltam, hogy egy mai emancipált nő - mit nő, ANYA - a XXI. században ezeket a bagatel problémákat meg kell hogy oldja egyedül is, így az internethez fordultam. Nagy hiba volt, ekkor kezdtem ugyanis pánikolni. Valami ilyesmit olvastam: az emberek nem is tudják mekkora veszélynek vannak kitéve, ha higany hőmérőt tartanak otthon. Hosszú távon idegrendszeri károsodást, sőt bénulást okozhat a higanymérgezés. A lázmérőből kigurult higany azonnal párologni kezd, és megbénítja az idegsejteket. Stb. Ezek után még írtak a kénporral való hatástalanításról, meg arról, hogy eszembe ne jusson porszívózni.
Összefoglalva: egy hat hónapos gyerekkel, és egy lábadozó nagymamával egyedül otthon, úton az idegrendszeri károsodás felé. Soha jobbkor nem jöhetett volna Irénke telefonhívása - merthogy ő volt a harmadik pánik-tárcsázásom - amelyben elmondotta, hogy a kedves gyógyszerészek a szomszédos gyógyszertárból azt javasolták neki, hogy mindenképpen porszívózzuk fel az egész területet, ahova a higany gurulhatott, és ne használjunk kénport, mert az büdös...
Persze aztán kicsi férjem, Anyu, Irénke és a hugicám is próbált nyugtatgatni, amiből éreztem, hogy legalább sokan úgy gondolják, hogy kicsit felfújom a dolgot.
Na, ezek után fogtam a szemeteszacskót, a seprűt, lapátot, az összes higannyal érintkezésbe léphetett papucsot, és átlényegítettem őket a teraszra, majd alaposan kiporszívoztam, és a porszívót is átadtam a terasz vendégszeretetének.
Szerencsére a mai napom már nem bővelkedett ilyen "kedves" eseményekben. Mami állapota kezd javulni, Irénke főzött isteni húslevest, melyre megvendégeltek, és ma este már Manó is szopizott rendesen, és elaludt sírás nélkül. Isti szerint az elmúlt napokhoz hasonló pillanatok teszik erősebbé az embert. Ámen

Elmúlt két nap

Bár hullafáradt vagyok, azt gondolom, jót fog tenni, ha leírom az elmúlt két nap eseményeit.
Hétfőn reggel egy csinos kis hasmenéssel indítottam, amit természetesen délutánra laza láz követett némi kiszáradás-problémával. Estére már annyira rázott a hideg, hogy 2 másodpercenként felugráltam a kanapéról. Mondanom sem kell, hogy folyadék inkább kijött, mint bement, ami így szoptatási időszakban nem mondható hasznosnak. Tejed ugyanis akkor termelődik, ha van miből, ehhez pedig inni kell. Szerencsére anyu a fürdetésig itt volt és segített, mert én a Babót meg sem bírtam fogni annyira remegtem. Ez után következett volna a jól megszokott szopizás, és alvás. Ehelyett azonban jött az "enni nem akarok" és üvöltés. Semmivel nem tudtam megnyugtatni, csak azzal, ha felvettem. Azt meg ugye nem bírtam sokáig, mert a lábamon is alig álltam. Isti átjött, és megpróbálta elringatni teljesen sikertelenül, így aztán leraktuk. Még egy negyed órán keresztül üvöltött, aztán elaludt. Szörnyű volt. A gyereknevelés egyik legszörnyűbb fázisa, mikor nem érted a saját gyermekedet. Illetve amikor nem ugyanazt akarjátok.
Mondanom sem kell, hogy éjszaka a lázamat próbáltam lenyomni, így alig aludtam. Hajnalban azonban volt erőm főzni egy teát, bevettem még egy gyógyszert, és el tudtam aludni. Persze negyed órára rá kelt Babó, de akkor meg tudtam etetni, és vissza tudtam rakni, így mind a ketten aludtunk negyed kilencig. Amikor is engem mintha kicseréltek volna. Elmúlt a láz, meg a rossz közérzet. Persze a gyomrom nem volt a régi, úgyhogy most már lassan 48 órája 6 db keksz, és egy főzött krumpli tart életben két szelet pirítóssal. (Ugyancsak hasznos szoptatás esetén). Reggel azonban az a jó hír várt, hogy mamit is elkapta a vírus, ráadásul kicsit súlyosabb verzióban. Ez 85 évesen megint csak kellemes. Persze mami egy hős, és tartja magát, de mégis csak legyengült. Emellett kérdezhetitek, hogy mi van Ádival. Neki szerencsére (kop-kop) semmi baja, él, mint Marci Hevesen. Persze azért hiányolja anyu puszijait, mert azt most nem kaphat, meg természetesen érzi rajtam a feszültséget is. Talán ennek is köszönhető, hogy ma este sem akart szopizni, és persze aludni sem, így hosszú ringatás, éneklés, és babusgatás után megint zokogás lett a vége. Álomba sírta magát. Tehetetlen voltam. Ismét. Persze ha tudományosan közelítjük meg a dolgot, vélhetően semmi baja nincsen őuraságának, hiszen tegnap is végigaludta az éjszakát.
Ja, és Ákos hétfőn elutazott egy hétre.
Az összetört lázmérő kalandjairól pedig majd holnap. Jó éjszakát!