Alvás

Aludni jó! Mondja a felnőtt társadalom legnagyobb része. Kérdés, hogy mikor alakul ez ki bennünk. Bennem még élnek képek kislánykoromból, amikor sehogysem tudtam este lefekvéskor elaludni. Csak akkor sikerült, ha már ásítottam egyet. :) Így minden este az ágyamban nyitott szemmel vártam, hogy mikor jön az ásítás. Amint megérkezett rögtön elaludtam, de addig csak bámultam a plafont. Azaz tulajdonképpen nem szerettem elaludni. Ahogy a legtöbb kisbaba sem. Alfi igazán szülőbarát gyermek, hiszen éjszaka alszik 8-10 órát, és napközben is mindig kettőt-hármat. Na de az elalvás...az nem egyszerű dolog. A napközbeni alvások alkalmával például fél éven keresztül mindig sírdogált. Hiába simogatta Mami, Ákos, vagy én a hátacskáját, hiába, énekeltem neki, ő addig sírt, amíg el nem aludt. Ez a tendencia fél éves kora óta javult egy keveset. Az ok valószínűleg a mozgásmennyiség megnövekedése. Jól elfárad, és utána már nincs ereje semmire csak arra, hogy lehunyja a szemét és durmoljon. De kérdem én: vajon mitől függ, hogy éppen sírós alvás lesz, vagy sírásmentes?
Néha annyira szeretnék a fejébe látni, hogy értsem a cselekedetei okát. Persze ez sokszor a felnőttek esetében is felmerül bennem, de velük szemben nem vagyok rest kérdezni. Alfi esetében azonban "csak" a megfigyelésimre, és a megérzéseimre hagyatkozhatok. Néha nagyobb, néha kisebb sikerrel.